amelyben az emberek összes érzelme lakott. A jó kedv, szomorúság, a tudat, és minden más érzelem. A szerelem is.
Egy nap közölték az érzelmekkel, hogy a sziget el fog süllyedni. Így hát az érzelmek fogták magukat, felszerelték a hajóikat és elhagyták a szigetet. Csak a szerelem akart az utolsó percig maradni. Mielőtt elsüllyedt volna a sziget, a szerelem végre segítséget kért.
A gazdagság ment el egy luxushajóval. A szerelem megkérdezte:
-"Gazdagság! El tudnál engem vinni?"
-"Nem, én nem tudlak elvinni. A hajóm tele van arannyal és ezüsttel... Itt neked nincs helyed."
Így hát megkérdezte a szerelem a büszkeséget, amely szintén egy nagyon szép hajóval haladt el előtte.
-"Büszkeség! Kérlek szépen, elvinnél engem?"
-"Szerelem! Én sajnos nem tudlak elvinni." -mondta a büszkeség "itt minden tökéletes, te megrongálhatnád a hajómat."
A szerelem megkérdezte a szomorúságot, aki elment mellette.
-"Szomorúság! El tudnál engem vinni?"
-"Oh, szerelem!", mondta a szomorúság "én annyira szomorú vagyok, hogy egyedül akarok maradni."
A jókedv is elment a szerelem mellett, de annyira jól érezte magát, hogy nem is hallotta, hogy a szerelem hívja őt.
Hirtelen ezt mondta egy hang: -"gyere, kedves szerelem, én elviszlek téged." Egy öreg beszélt.
A szerelem annyira hálás és boldog volt, hogy egészen elfelejtette megkérdezni az öreg nevét.
Amikor partra szálltak, az öreg elment. A szerelem észrevette, hogy nagyon sokat köszönhet neki és megkérdezte a tudást:
-'"Tudás! Meg tudod mondani, ki segített nekem?"
-"Az idő volt az."- mondta a tudás.
-" Az idő?? -kérdezte a szerelem. Miért segített nekem az idő?
És a tudás azt felelte:
-"Mert csak az idő érzi, hogy mennyire fontos a Szerelem az életben!
