Mint vándor hideg ősszel
Elhagynám ezt a földet,
Elszöknék a tél elől.
Elmennék, elvinném,
Amit szívemre tettél:
A hűség szép láncait.
Mint könnycsepp sivatagban,
Mely visszatért a porban
Így mulnék el nélküled.
Mint gyertya vad szélben,
Ahogy harcol a sötéttel
Így mulnék el nélküled.
Mikor jöttek gonosz évek,
És halkan körbe vettek,
Elrejtettél a sötétben.
Mint gyöngyöt a tenger
Megőrzi a néma mélyben,
Elrejtettél a sötétben.

Csak az ég tudja,
És én is érzem,
Hány éjjelen sírtál értem.
Sose félek a halál völgyében,
Elrejtettél a szívedben.

Mint vándor hideg ősszel
Elhagynám ezt a földet,
Elszöknék a tél elől.
Elmennék, elvinném,
Amit szívemre tettél:
A hűség szép láncait.

Csak az ég tudja,
És én is érzem,
Hány éjjelen sírtál értem.
Sose félek a halál völgyében,
Elrejtettél a szívedben.
Csak az ég tudja,
És én is érzem,
Hány éjjelen sírtál értem.
Sose félek a halál völgyében,
Elrejtettél a szívedben.

Szeretsz?

"Szeretsz?
- Nem tudom.
- Miért nem?
- Nem vagyok benne biztos...
- Kételyek?
- Azok...
- Akkor mit érzel?
- Ez bonyolult... Néha hiányzol és nem bírom, ha nem vagy velem. Szükségem van a jelenlétedre, még ha nem is nézek rád. Néha ellöklek, mert félek. Megijedek tőled, pedig nem bántasz. Néha futnék veled akármeddig, akárhova, csakhogy együtt lehessünk. Néha úgy érzem, nem jó, ha itt vagy, vagy nézel, mert elvársz dolgokat és lehet, hogy nem tudom megtenni. A szívem megszakad, ha mással látlak, de nem szólok egyetlen szót sem, csak elsétálok. Nem tudok soha haragudni rád úgy igazán, pedig lehet olyat tettél, amiért másnak már nem jutna a bocsánatomból. Néha, ha rád gondolok, sírok, néha nevetek, néha ordítok, aztán megint ott a mosoly az arcomon. Lehetne egyszerű, de nem...
- Akkor most szeretsz?
- Azt hiszem...":)